COVID-sztori 3

És íme a COVID-sztori 3. felvonása:

Mivel a 2020. évi Authentic Phidippides megrendezését egészen sokáig lebegtették a hatóságok, a felkészülés jegyében további "formába hozó" gyakorlatok után "néztem" (gondolkodtam) és egy újabb agymenés pattant ki az fejemből.

Edzőként szerintem az egyik legérdekesebb (és legkényesebb) kérdés, hogy milyen mértékű az a maximális terhelés, amit még edzésként értelmezhet az ember?!? Számomra ez a határ a regenerációhoz szükséges idő függvénye. A felkészülési csúcsterhelésnek akkorának kell lennie, hogy a regenerációhoz szükséges idő eltelte után erőnlétileg (stb.) magasabb szinten álljak, mint előtte.

Többévnyi tapasztalatom, hogy a korábbi tavaszi szezonok előtt kiváló gatyába rázós felkészülést jelentett a Balaton Szupermaraton. Imádom a többnapos verseny hangulatát, imádom a Balatont (és környékét), valamint a napi 50 km még tolerálható táv, amit egy délután és éjszaka alatt kiheverhet az ember. Sőt! Azt vettem észre magamon, hogy napról napra jobban mennek ezek a jellegű sorozatok! És a lényeg: a többnapos sorozatterhelés alatt közel 200 km-t tettem meg versenykörülmények között, ám a regenerációhoz szükséges idő meg sem közelítette egy összefüggő 200 km-es versenyét.

Úgyhogy nosza, szerveztünk magunknak egy 5 szakaszos, 250 km-es futás sorozatot. És mivel oda terveztük az útvonalat, ahova csak úri kedvünk tartotta, így éltünk a lehetőséggel és közben meglátogattunk rég nemlátott barátokat, valamint a személyes kedvencek (egy részük) érintésével rajzoltuk meg az útvonalat. Ja, és nem mellesleg: legnagyobbrészt lejtős pályákat terveztem, hogy a nagy táv alatt is értelmezhető iramot futhassak...

1. nap: Kőszeg-Ják (54 km)

2. nap: Farkasfa-Zalaegerszeg (47 km)

3. nap: Bérbaltavár-Vonyarcvashegy (53 km)

4. nap: Badacsony-Balatonszőlős (49 km)

5. nap: Balatonfüred-Siófok (51 km)

Mivel emlékeim rohamos ütemben kopnak, így hantázás helyett inkább beillesztem ide egy barátomnak írt levelemet, amiben összefoglaltam neki az eseményt:

2020. október 14.:

"Az egész múlthét apropóját az adta, hogy véleményem szerint az edzés lényege az építés és nem a rombolás (esetleg önszívatás). Ha az Authentic-hez megfelelő mértékű, "felkészülési" csúcsterhelésben gondolkodok, valami hasonló volumen jut az eszembe, de 150-200 km lefutása szerintem már meghaladja az ésszerűség- és az előremutatás- (fejlesztés-) határait, így maradtam a szupermaraton-jellegű sorozatterhelésnél (mivel ebben az esetben, a sorozatos megszakítások miatt minőségibbnek érzem minden kilométerét). Pláne, hogy ezt szakosan meg lehet futni negatív splitben is; pláne, hogy közben változatos és gyönyörű pályákat lehet futni; pláne, hogy öt napig élhetjük a cigánykaraván-életmódot, amit annyira szeretünk; pláne, hogy öt napig "eszetlenül" ehetek, amit nem szégyellek; pláne, hogy öt napig úgy élhetek, mint egy profi; stb., stb..

1. nap: Kőszeg-Ják. Gyönyörű tiszta időben indultam. Talán túl gyönyörű is volt, viszont az erős széllökések miatt nem éreztem a nap erejét, így (totál rutintalan módjára) túlöltöztem. Az alpokaljai emelkedők és a 90%-ban szemből fújó 40-50 km/h-s szél miatt már az elején látszott, hogy nehezen lesz meg az eltervezett 5'-alatti km-átlag, de amikor 40-nél megfőttem, végképp távolinak tűnt a céliram. A környék csodaszép, de ezt nem írom le többször, mert pontosan a környezet miatt terveztem oda az útvonalakat, ahol futottam! A lassúságom miatt (5'01") végképp meglepő volt a 149-es átlag pulzus. Ezekután csak remélni tudtam, hogy a másnap jobban sikerül.

2. nap: Farkasfa-Zalaegerszeg. Az Őrség szívéből, szakadó esőben, kimondottan hűvös időben indultam. Mindkét oldali négyfejű combizom és a bal oldali kétfejű c.i.-ban érzett izomlázzal. Hiába lejtett az út, az első tíz km-en nem voltam képes 5'-nél nagyobb iramot jönni (azaz, hogy erőltethettem volna, de annyi eszem már van, hogy megvárjam, míg bemelegszek, fogy a hátizsák súlya és felszívódik a bennem maradt tejsav). Kb. 10-től lassan átúsztam egy régi, ismerős állapotba és onnan már könnyebben ment a 4'50", 4'55". 35 km-től sajnos kitisztult az ég, felmelegedett az idő, de addigra már rég átbillentem az utazó állapotba, így a szakasz végi küszködés nem volt annyira jelentős.

3. nap: Bérbaltavár-Vonyarcvashegy. Már a tegnapi vacsorát is visszább fogtam és reggelire sem ettem annyit, amennyit kívántam volna, mindemellett a BSzM-en is a 3. naptól kezdek el belemelegedni és itt is ezt éreztem: a fáradtsági szintem az előző naphoz képest kb. felére csökkent és már csak a két négyfejűben éreztem némi izomlázat. Az elején már tudatosan kellett kicsit csihadni, hogy 4'50"-nél ne menjek jobban. Aztán a szakasz közepe felé volt pár vicces emelkedő (Türje és Vidornyaszőlős között) ahol megtérült a türelmem. Keszthelyhez közeledve, viszont az országúti forgalom vált zavaróvá; kicsit sajnálgattam is magamat, így 40 körül volt egy kis megzuhanás (na persze csak a jókedv illant el, az iramot igyekeztem tartani). Keszthelyre érve azonban (a jelentős lejtő mellett...) már látható volt a vége, így a vidámság is visszatért, tehát el tudtam kezdeni intenzívebben fokozni, aminek egy kellemesen felfelé ívelő iramgörbe lett az eredménye.

4. nap: Badacsony-Balatonszőlős. Reggel konstatáltam, hogy semmi bajom. Kipihenten ébredtem, semmi izomláz (az ínaimat, ízületeimet amúgy az 5 nap alatt egyszer sem éreztem meg), indulhatunk! Szépen tempózgattam a salföldi, kővágóörsi, stb. emelkedőkön és úgy emlékszem, hogy Zánkánál még az 5'-es átlag alatt/körül voltam. Sajnos egy komplett frissítésem elmaradt (asszem' 20-nál), mivel időközben (4 nap alatt) az anyukám által készített energiaszeletek megpenészedtek (persze csak futáskor ellenőriztem/jöttem rá...), de semmi egyéb problémám nem volt addig. Aztán Akalitól indult az emelkedő. Ha az iramot nem is próbáltam tartani, azért igyekeztem minél kevesebb időt veszteni, így kis Dörgicsénél éreztem, hogy elfáradtam aznapra. Utána a lejtmenetek már eléggé fájtak, de ez is kizárólag izomfáradtság volt (gondolom, egy kis izombontással spékelve, a kimaradt frissítő miatt), úgyhogy semmi vészes. Pécsely után erőt vettem magamon, így a Balatonszőlős előtti emelkedőket megint lendületesebben tudtam venni.

5. nap: Balatonfüred-Siófok. Lassan be kellene valljam magamnak, hogy nekem ez a kedvenc szakaszom a BSzM-en (is)... A két emelkedővel (Kenese, Akarattya) és Akarattya után azzal a szép kifutásával... ...országúti kerékpárban azt mondanák, hogy ideális szakasz a szökevényeknek. Nagyjából úgy is futottam. Kipihenve, izomláz és fájdalmak nélkül tudtam indulni. Keneséig igyekeztem ésszel, de lendületesen haladni. Az emelkedőn kipróbáltam a lábaimat és nagyon jól bírták, így alig vártam az akarattyai szintet, hogy indulhassak. Utólag a 19'-es BSzM-el (4'52"/km) összehasonlítva lassabban jöttem föl (5'06"/km), de a várt szenvedés totál elmaradt. Én a parkolótól szoktam robbantani. Mezőnnyel, versenyhelyzetben markánsabb iramváltásra is képes vagyok, de így magamban, nekem most megfelelt ez a gyorsulás is. Szépen beosztottam az erőmet, így 4 perc alatti ezerrel sikerült zárnom a sorozatot és a szakaszt.

Ismét csak elégedett vagyok a látottakkal/érzettekkel. Mindig is irigyeltem a bringásokat az egyhetes, háromhetes versenyeikért, főleg azok hangulatáért és az érzésért, amit mindez adhat nekik. Lelkileg feltöltődve hagytam abba a sorozatot. Fizikálisan persze kivett belőlem (a combjaimban még tegnap is éreztem fáradtságot, a hátam pedig kicsit megfázott/-húzódott az 5. szakasz végére), de ezt a következő 3 napban 2 regeneráló edzéssel, némi szaunával és sok SMR-rel nagyjából helyre raktam. Ritkán mondok ilyet, de nagyon erősnek érzem magam, várom, hogy mindez még beépüljön, várom a napokat, amikor majd csúcsformába lendülök és várom a nagy Futást! Hát, ennyi."

...Mit is mondhatnék 2 év távlatában? Jó sokat kellett várni a NAGY futásra, de egy ultrafutó legyen türelmes... 😊

Adatok alant, a képekről meg annyit, hogy mivel én nem szoktam megállni fotózgatni, Evi pedig a futások alatt múzeumban, arborétumban, skanzenben, rétesházban, stb. járt, így sajnos csak álló, vagy ülő képek készültek az eseményről...