4 év

Szűk 4 éve megkeresett egy srác, hogy futóedzőt keres és engem ajánlottak neki (persze Evelin volt a kerítő…). Az azóta már rutinommá vált kérdőívemben az álomkategória kérdésre félénken odaírta, hogy Ultrabalatont szeretne egyszer futni…

Elkezdtük a közös munkát. Dörzsölődtünk, súrlódtunk, ahogy az egy rendes kapcsolatban szokás. Oda-vissza gyakoroltuk és tanultuk egymás hangulatait és nyelvezetét. Volt itt ajtócsapkodás, félreértés, fiúhisztik sora, de egyvalami mindig szent volt: a munka nem maradhatott el! És az addigi (szétrohanós, hányós, majd sétálós…) félmaratonból idővel stabil fél- és teljes maratonokat csináltunk.

4 év hosszú idő. A mai őrült világban ennyi idő alatt változnak az élethelyzetek, munkahelyek, családi állapotok. Volt itt lezárás, karantén, betegség, sérülés, belföldi munkanélküliség, külföldi munka, szerelem, fásultság… De az edzések nem maradtak el (néha kérésre, néha bazdmegelésre) sőt, egyre többen és hosszabbak lettek.

2 év elteltével átléptük a bűvös 50 km-t. Futottunk 6 órát és akkor már látszott, hogy fizikálisan nagyon jól reagál az edzéshatásokra. De hátra volt egy utolsó, nagy próbatétel. És az akkorra már családtagunkká vált fiatalember ezt is hajlandó volt meglépni: lemondott a gyermekkori, örök szerelemről és abbahagyta a futballt, hogy megszabaduljon a sérülésveszélytől! Volt bátorsága elvágni a múltjához fűződő utolsó szálat is, hogy egyre jobban kikristályosodó újabb célkitűzései felé haladhasson!

A 3. évben stabilizálódtak az edzések alatti teljesítmények. Megugrotta a volumen növelését, mindamellett, hogy az intenzitást változatlanul hagytuk. Jött a 130 km-es Lupa-tavi verseny, ahol már látszott, hogy a befektetett munka elkezdett érni. Fizikálisan készen állt a nagyobb feladatokra, de lelkileg még mindig focista volt, aki az első igazi akadályba ütközve inkább feldobja magát… De ez az atlétika, itt nincs szabadrúgás. És barátunk elkezdett végre a pszichés határain is dolgozni. Kellett és volt is min, hiszen a 100 mérföldhöz közeledve egyre fontosabb a pszichés erőnlét is! És ekkor kapott egy erős mélyütést a sporttól (pontosabban önmagától) és abban a szituációban csak az volt a kérdés, hogy érzelmileg merre billen: a földön marad, mint Inzaghi, vagy felkel és tovább teper (és győz), mint Mo Farah a 10.000 méteres Olimpiai döntőben?!?

És kapcsolatunk, 4. évében, 11.951 km-nyi "közös" edzéssel a lábában odaállt álmai kapujába, hogy válaszokat adjon magának és a külvilágnak. És a válasza igen csattanós volt. Élete első 200 km feletti versenyén tapasztalt ultrafutókat, Spartathlon- és Phidippides teljesítőket, vagy akár 6 napos világbajnokot is maga mögé utasítva, 22 óra 28 perc alatt teljesítette az Ultrabalaton 211 kilométerét, hogy abszolút 20.-ként célba érjen!

Sosem láttam még ennyire fókuszáltnak, mint ott a versenyen! Olyan volt, mintha már nem is az a srác lenne, aki anno felkeresett. És valóban! A régi kissrác már nem volt ott. Ő már egy teljesen másik ember!

Köszönöm Vale, büszke vagyok Rád!